Parentifikáltként számomra az egyik legnehezebb dolog az, hogy a saját igényeimet, érzéseimet bevigyem a kapcsolatba. Sajnos, gyerekkoromban levontam azt a következtetést, hogy ha „rossz vagyok” vagy „rossz érzésem van”, akkor nem vagyok szerethető, így jó sok évet arra pazaroltam, hogy megpróbáltam tökéletes lenni. Legjobb tanuló, legjobb alkalmazott, legjobb barát, legjobb pár… Sok idő volt, amíg rájöttem, hogy nem az ideális úton közelítettem meg a témát.
A tanulás, munka területén parentifikáltnak lenni igazán hasznosnak tűnt eleinte. Hiszen kitűnő munkaerő vagyok, rengeteg munkát el bírok végezni, sikeres vagyok, tudok magamnak pénzt teremteni, így el tudok menni nyaralni, tanfolyamokra – ahol még többet tanulhatok, stb.
A gond a kapcsolatok terén kezdett feltűnővé válni, amikor azt vettem észre, ÉN JÓVAL TÖBBET ADOK, MINT AMENNYIT VISSZAKAPOK. Úgy párkapcsolatban, mint baráti és családi kapcsolatban is, valamiért nekem volt fontosabb, hogy találkozzunk, tartsuk a kapcsolatot, mint a másik félnek. Közben mindennél jobban vágytam arra, hogy engem is felhívjanak egy programötlettel, vagy csak azért, hogy megkérdezzék, mi a helyzet velem.
Eleinte arra gondoltam, hogy valószínűleg JOBBAN KELL PRÓBÁLKOZNOM, így elkezdtem még több energiát bevinni ezekebe a kapcsolódásokba. Arra számítottam, hogy ha én ELÉG JÓL CSINÁLOM A RÉSZEM, AKKOR A MÁSIK RÁÉBRED, HOGY MEKKORA ÉRTÉK a mi kapcsolatunk, és ő is tenni fog érte. Hát… Elég siralmas eredményt hozott az én túlteljesítésem.
Évekig nem értettem, mi a gond, és csak arra fókuszáltam, hogy erőn felül még többet és még többet adjak, és vártam, hátha megtörténik a CSODA, és a másik fél is észrevesz engem. Erre, nem, hogy közeledtek volna az emberek, hanem még távolodtak, hiszen nekik ez valószínűleg erőszakosnak tűnhetett, ezért én még inkább közeledtem, erre ők még inkább távolodtak, erre én… Egy szó, mint száz, rendesen frusztrálttá váltam.
A fordulópont akkor következett be, amikor rájöttem, hogy az évek során a negatív érzéseim valahogy kimaradtak az egyenletből, hiszen, gyerekként megtanultam, hogy nem jó „hisztizni”, mert akkor nem szeretnek…