Amikor már beszereztél minden fontos dolgot, amire neked és babádnak szüksége lehet, megjelenhet benned az igény arra, hogy lelkileg is felkészülj a szülésedre és anyaságodra.
„Amerika szerte az egyik legszebb és legszentebb ilyen szertartás az indiánok Blessingway (Áldás adás/osztás) nevű rituáléja, amelyen a várandósságuk vége felé közeledő kismamákat ünnepelték és készítették fel a szülésre. Nem információkkal, nem tárgyi tudással tömték tele a várandós anya fejét, hanem női körben, női energiákkal körbe ölelve, női történetek által tanítva, anyai szeretettel, érintéssel, öleléssel támogatva erősítgették testét, szívét, lelkét.” Hoppál Bori
HOGYAN KELL ELKÉPZELNI EGY ILYEN ALKALMAT?
“A szülésre bocsátó ünnep egy különleges alkalom egy nő számára, akár az első szülés előtt áll az anyuka, akár a sokadik. Nem csak várandós nőknek, hanem minden jövendőbeli apukának ajánlom szeretettel. Számomra az volt a legnagyobb dolog, hogy teljesen ki tudtam kapcsolni a különlegesen megszervezett felvezetőnek köszönhetően. Ági elképesztő odaadással vezette végig az alkalmat, aminek keretein belül, szeretteim körében, lehetőségem volt átélni egy rendkívüli kapcsolatot, nemcsak a születendő babámmal, de a férjemmel, családommal és a barátaimmal is. Hálás vagyok, hogy ez az energia elkísért a szülés napjáig és a szeretet, amit akkor megtapasztaltam, minden nap megerősít.“ (F. D. Sz.)
A felkérés a kismama részéről, vagy a kismama beleegyezésével történik, és általában a várandósság 37. hete után tartjuk meg az ünnepet. Ezután én egy kérdőív, majd személyes találkozó során kapok képet arról, hogy milyen élethelyzetben is vagy: mik foglalkoztatnak a szülés, anyaság, gyereknevelés kapcsán, és ezen témák köré építem fel a te személyre szóló ünneped.

Nincs két egyforma ünnep, hiszen minden alkalmat a kismama személyisége és érzésvilága határoz meg. Ami összeköti ezeket az ünnepeket, az az én személyem, és az a meghitt, szeretetteljes környezet, amelyet tapasztalhatsz majd az eseményen.
Az ünnepre meghívunk számodra fontos nőket, akik jelenlétükkel biztosítanak téged támogatásukról és szeretetükről. Ők lehetnek barátok és rokonok is, bárki, akinek a társaságában úgy érzed önmagad tudsz lenni. Ha van olyan férfi, például a gyermeked édesapaja, akinek vágysz a jelenlétére, természetesen, ez is lehetséges. Az ünnepen nincs minimum vagy maximum létszám.
Az ünnepet egy számodra fontos helyszínen tartjuk, ez lehet szabadtéren, de akár az otthonodban is. Körülbelül 3 órát leszünk így együtt meghitt körben.
Az ünnep célja, hogy feltöltődj és önbizalommal telve kezdd el életed új szakaszát. Mi ebben a pár órában szeretgetünk, kényeztetünk, támogatunk, és afelé terelgetünk, hogy beleállj a saját erődbe.

ÁRAK
Az én díjazásom: 55.000 Ft // 700 RON (részletfizetés lehetséges, akár 5-10 részletben is),
– tartalmazza a teljes ünnep megálmodását, megszervezését és lebonyolítását, kapcsolattartást az összes résztvevővel;
– egy 60 perces konzultációt,
– dekorációt, amelyek emelik az ünnep fényét,
– a virágok árát, amelyekkel még ünnepibbé varázsoljuk az eseményt, és ha szeretnéd, koszorú is készülhet belőle a fejedre.
Igényed szerint fotós és terem is bérelhető, erről előzetesen egyeztetünk majd, ezek plusz költségek.
Szeretném felhívni a figyelmet, hogy az ünnep díját nem muszáj egyedül a kismamának állnia. Össze lehet fogni barátnőknek, családtagoknak is, és lehet ez egy ajándék a kismama számára, szívesen segítek ennek lebonyolításában is.
Ha az ünnep után a résztvevőknek kedvük van még együtt maradni, beszélgetni, érdemes lehet mindenkinek valamilyen harapnivalót hoznia a közösbe.

“Mindig tudtam, hogy ha egyszer kisbabát fogok várni, akkor szeretnék egy blessingway ünnepet a számomra legfontosabb Nőkkel. Ági bemutatkozása, személyisége egyből megfogott és később is nagyon jó választásnak bizonyult. Már a felkészülésében is rengeteg szeretet és odafigyelés van, amit az ünnep napján még inkább fokoz. Könnyedén, magabiztosan és mégis finom kézzel vezet végig ezen a fontos napon. Mindvégig figyelt rám és a résztvevőkre is, így nagyon személyes és kellemes hangulat lengte körbe az ünnepet, a 3-4 óra csak úgy elrepült, tele nevetéssel, könnyel, sóhajjal és végtelen erős, megtartó Női energiákkal. Pont olyan volt, amire vágytam, csak még jobb! A kisbabám is nagyon élvezte és hatalmas köszönettel tartozom Áginak, amiért ilyen nagy szerepet töltött be a felkészülésemben. Meghitt, belsőséges, mégis végtelenül erős energiákat kaptam, teljesen feltöltődtek a raktáraim, hogy készen álljak a nagy napra. Köszönöm!” Sz. T.
Kérésre szívesen megálmodok neked más fontos életeseményedhez kötődő ünnepet is, például lánybúcsút, esküvői szertartásvezetést, stb. Kérlek, üzenetben írd le különleges kérésed, és én mindent megteszek, hogy megvalósíthassam azt.